Biznisz

 

Pénztermelő ügyfélszolgálat

Általában a cégek sok esetben az ügyfélszolgálat üzemeltetésre, mint egy szükséges rosszra tekintenek, pedig akár bevételtermelő egységgé is változtatható. 

 

Márka, mint marketingfogás

Korábban soha nem látott bőségben állnak a kisvállalkozások rendelkezésére is az eszközök önmaguk megmutatására. A bőségben könnyű elveszni. Szakértőnk szerint a legjobb iránytű, ha tudjuk, mi a célunk - azon túl, hogy sok terméket adjunk el.

irodai nyomtatás_budapest-portal
 

Nem bírunk élni nyomtatás nélkül

Magyaroroszágon az irodisták 17 nyomtatott lapot dobnak a szemétbe naponta. Ennek kétszeresét, azaz 34 oldal printelnek ki. Azért van ez, mert szeretik a papírlapon elolvasni a számlákat, szerződéseket, táblázatokat, leveleket, kimutatásokat stb. írja egy Epson-kutatás.

 

Mik a lehetőségek a törzstőke-emeléssel kapcsolatban?

Néhány hetük maradt csak a kft.-knek, hogy törzstőkéjüket az előírt hárommillió forintra emeljék. Lássuk, milyen módok lehetségesek erre, és arra, ha mégis elkerülné az emelést!

 

Digitalizálás = több bevétel

A vállalatok digitális átállása a bevétel növekedés között közvetlen összefüggés fedezhető fel. Ez derült ki az IDC és az Oracle közös felméréséből. Közép-Európának még fel kell zárkóznia, de egyre többen tervezik, hogy bevezetik a digitális eszközöket.

 

Hamarosan lejár a NAV határidő

Február 27-ig kell a bevallást benyújtaniuk az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezetteknek, valamint a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozóknak is. 

 

Nem ellenfél az online és a fizikai kereskedelem

A vásárlási szokások átalakulásának eredményeként a hagyományos kereskedők fokozatosan erősítik online jelenlétüket, míg az eddig kizárólag virtuálisan működő webáruházak valódi üzleti egységeket nyitnak

 

Robotok és a fenntarthatóság?

Mire számíthatunk a jövőben? Milyen lesz az élet, ha nagyobb mértékben elterjed a robotizálás? Aggódjunk vagy reménykedjünk valami jobb dologban?

 

A hatékony landing oldal tervezés titka

Az első lépése az online jelenlétnek, hogy legyen egy weboldalunk. A leadek létrehozásához és eladásához azonban egy jól működő landing oldalra van szükség. De hogy mitől lesz profi egy ilyen oldal?

 

Így támadhatnak meg minket a virtuális világban

A világhálón senki sem lehet biztonságban! Ezt a tavalyi évben mind a cégek, mind a magánszemélyek megtapasztalhatták. 

 

Mivel csökkenthető a társasági adó?

Az társasági adónk 70 vagy 80 %-át is megtakaríthatjuk, ha igénybevesszük ezeket az adókedvezményeket.

 

Merjek-e árat emelni?

Ez sok vállalkozó dilemmája. Miből is tudhatjuk, hogy mikor van itt az ideje?

 

Miért nem mer fizetésemelést kérni a nő?

Mi a különbség a női és a férfi pályázók között, ha fizetésről van szó? Lényegében az, hogy a nőknél legalább nyolcszor nagyobb a valószínűsége annak, hogy alkudozás nélkül elfogadják a felkínált munkabért, mint a férfiak. Egy kutatás pedig kimutatta, hogy mi az az ok, amelyre ez visszavezethető.

 

6 rossz döntés a tőzsdén

Évről-évre egyre több „áldozata” van a brókerbotrányoknak, a piramis játékoknak és hasonló tevékenységeknek, amelyek természetesen megelőzhetőek lennének némi józan gondolkodással és pénzügyi edukációval. 

 

A 2017-es pénzügyi prognózis

Ha a pénz kerül szóba, bátran idézhetjük Rejtő Jenőt, akinek az egyik mondása még ma is nagyon aktuális: „A pénz az egyetlen jó, amiből nem árt a sok.” Miért aktuális még ma is? – kérdezhetnénk. Azért, mert egyre anyagiasabb a világ.

 

Megtakarítási stratégia, Warren Buffett ajánlásával

Az elmúlt években mindnyájunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy családunk jelenlegi és jövőbeni egzisztenciájának megteremtésében, egyre inkább csak önmagunkra számíthatunk! A negatív demográfiai folyamatok miatt úgy tűnik, hogy egy olyan szociális katasztrófa küszöbén állunk, melyre kizárólag az öngondoskodás (spórolás vagy megtakarítás) nyújthat valódi segítséget. 

 

Idén is legyen óvatos!

A börzéken emelkedéssel zárták az év első hetét. Az ipari átlagindex ~1%-kal, a S&P500 ~2%-kal, a technológiai index, a Nasdaq 2,5%-kal, a DAX 1%-kal, a BUX pedig 2,6%-kal növekedett. 

 

Alapjaiban alakul át a kínai munkaerőpiac

Az európai vállalatok visszatérnek Ázsiából, mert nem elég ütős már ázsiaiakkal dolgoztatni.

 

Így változik a cafetéria ebben évben

Adótörvény-módosítás történt a tavalyi évben! A módosítás hatására több szempontból is megváltozott a cafetéria rendszere.

 

Kiszárad a magyar munkaerőpiac

Hazánkban egyre nagyobb mértékűvé válik a szakemberhiány, közben csökken a munkanélküliségi ráta, és nő foglalkoztatottság.

 

Új lendületet a mindennapokba!

Az új év sok új dolgot hoz magával. Eleinte nehezen megy a munka, még a pihenés hatása alatt állunk, előfordul, hogy nem vagyunk elég motiváltak, lassan halad a munka. Ilyenkor új lendületre van szükség, ehhez pedig egy pár apró lépés szükséges. 

 

Ha egy kisvállalkozó fejlődni szeretne…2.rész

Mindenkinek fel kell ismernie, hogy ha nőni és fejődni akar, nem csinálhatja egyedül. A felelősség nem azt jelenti, hogy minden feladatot egyszemélyben kell ellátni, hanem olyan felelősségi, működési rendszert kialakítani, amelyben megszervezi, irányítja a cég működését és az emberek munkáját.

 

Ezeket a számlákat kéri a NAV

2017. július 1-től az adatszolgáltatási kötelezettség küszöbértéke 1 millió forintról 100 ezer forintra csökken. Az erre kötelezetteknek az áfabevallásban kell teljesíteniük a bejelentést.

 

Kicsiből naggyá válni

Ha egy kisvállalkozó fejlődni szeretne…

1. rész

 

Mi is az, ami igazán fontos?

Ha megvoltak az újévi fogadalmak és az év végét is kipihentük, indulhat a munka, az üzlet. Még ha kicsit nehezen is, de be kell rúgni a motort, aztán felpörgetni.

ujevi fogadalmak helyett_budapestiek-portalja
 

Újévi fogadalmak helyett

Évvégével érdemes az elmúlt időszakra visszatekinteni és ezzel együtt tervezni a jövőre. Vegyük számba a nehézségeket és eredményeket, és a megfelelő tanulságokat vegyük ki belőle, ami hasznunkra válik az elkövetkezőkben. Tervezzük meg a 2017-es év pénzügyeinket, hogy azok sikeresebbek legyenek!

 

 

Pénzt költeni szégyen?

A szégyenérzet miatt nem beszélünk a pénzről se a barátainkkal, sem a családunkkal. Így kizárólag a szüleinktől örökölt hiedelmekre és pénzkezelési attitűdökre támaszkodhatunk. 

 

Hitelprogram indul Pest megyei lakásfelújíásokra

Megkezdődött a pest megyei lakóépületeknek szóló energiahatékonyságot és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram társadalmi egyeztetése. 

 

Ami hasznos lehet a cégnek...

Folytatjuk a technológiai újítások felhasználási területeiről szóló cikkünket...

befektetők kihívásai_budapestiek-portalja
 

A kihívás éve lesz jövőre a befektetőknek

Izgalmas évet tartogat a következő. Kiemelten magas kockázattal lehet majd befektetni: magas infláció mellett alacsony kamatot kínálnak a vállalkozások. Sokkal körültekintőbbnek kell lennie azzal, hová teszi a pénzét. Az adókedvezmények és adójóváírások egyre jelentősebb súllyal vannak, így egyre érdemesebb a megtakarítási formát figyelembe venni.

 

Brexiten innen, Trumpon túl

 

Egy kicsivel nőiesebb cégvezetés lendíthet a sikeren

Ha szétnézünk a különböző cégeknél, feltűnhet, hogy sok helyen hölgyeket látunk olyan vezetői szerepben, ahol fel kell gyorsítani egy-egy akut probléma megoldását, tovább lendíteni az elakadt ügyeket vagy kibékíteni a konfliktusok résztvevőit. 

 

Húsvéti Nagytakarítás

Bízza ránk az ablaktisztítást!

Húsvéti készülődés idején töltsön több időt szeretteivel,

 

Legyen mindig aranytartaléka!

Egyszerű emberként nem gondolunk arra, hogy nekünk is lehet aranytömbünk, aranyszámlánk. Bizony lehet, akár már 10ezer forinttól. 

 

Ami sokat segíthet a cégnek

Jó tudni, hiszen a technológiai fejlődéssel járó újítások beleszólhatnak a szokásos üzleti menetrendekbe. Ha figyelünk, az segíthet, ha nem foglalkozunk ezekkel a dolgokkal, akár a cég sikere múlhat rajta.

 

A munkáltató milyen juttatást adhat?

A cégek egyre több béren kívüli juttatást adnak a munkavállalóknak, amivel hosszabb távra biztosíthatják a munkahelyen eltöltött időt.

Budapest Portál Lakáspont Ingatlan Iroda
 

Ingatlan eladás után fizetendő adók

Sokan kérdezik, milyen költségei vannak egy ingatlan adásvételének.
 
 

A jövő munkaszervez(őd)ése – 1.rész

100% hatékonyság, cél és vizió / 0% bürokrácia – ilyen az új munkaszervezés, ha a szervezet alakul az emberekhez.

 

... még mindig az üzleti kockázatokról...

Vállalkozás = kockázat vállalás. A sikeres vállalkozók minden lehetséges dolgot megtesznek, hogy csökkentsék a kockázatokat - viszont a tervezhető rizikón túl jön a kreativitás, a rugalmasság és az improvizálás.

 

További kockázat menedzsment

Folytatjuk a kockázati elemzésekkel kapcsolatos cikket...információgyűjtés, elemzés, módszerek meghatározása

 

Vállalkozóként ”kötelező” a rizikó faktorok menedzselése

Minden cég üzletvezetési rutinja (optimális esetben) hogy rendszeresen rizikó menedzsmentet készít, azaz napi szinten átvizsgálja pénzügyi döntéseit.

Logózott csomagolások
 

A minőségi csomagolás önmagában is érték

A cég, vállalkozás értéke és sikere nemcsak magától a terméktől vagy szolgáltatástól függ. Lehet nagyon kellemes illatú egy kozmetikai termék és lehet igazán jó a hatása, ha nem megfelelő a csomagolása. Az is igaz, hogy egy nem túl jó minőségű terméket is el lehet könnyen adni, ha megfelelően van csomagolva.

 

Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők piaci értéket képviselnek

Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők – eredetmegjelölés és földrajzi jelzés – számát növelni kell Magyarországon, hiszen azok piaci értéket képviselnek 

 

Munkaerő megtartás - új vezetői feladatkör

A mai munkaerő hiány speciális helyzetet teremt - új feladatkörrel bővült a vezetők szerepköre: a munkaerő megtartás a kutatások szerint szinte kizárólag a vezetőn múlik. 

 

Magyar bevándorlási kötvény kapható Irakban

Az iraki Erbilben néhány hónappal ezelőtt elkezdték reklámozni a magyar letelepedési okmányt.

 

Angyali hírek

Amerikában és Európában statisztikailag kiszámolták, hogy az angyali befektetők 15 és 25 ezer euro közötti összeggel szállnak be egy vállalkozásba.

 

Érték az idősebb munkatárs

Egy felmérésekkel foglalkozó ügynökség (EU-OSHA) - ahol munkahelyi egészséggel és biztonsággal kapcsolatosan végeznek kutatásokat, - azt jósolja, hogy  2030-ra Európában a munkavállalók 30%-a az idősödő, 55-64 évesek közül kerül majd ki. 

 

Takarékoskodás az öregkorra – hamarabb kezdődik az előre gondolkodás

A 21. század elejére már átformálódott az, ahogy az emberek a nyugdíjas, idősebb éveikről gondolkodnak.

 

Az üzleti élet angyalai

Amikor van egy jó ötleted, de nincs tőkéd, rátalálhatsz. Ő az, aki meg fogja finanszírozni az üzletet, a termék bevezetését a piacra.

 

Miért legyen a céges elektromos?

Tudta-e, hogy ha külföldön jár üzleti ügyben és autót bérel, már az első naptól „cégautó adót” kell fizetni? 

 

A felsővezetői kiválasztások trendjei

A technológia olyan gyökeresen alakít át ágazatokat, hogy sok cégnél olyan embereket keresnek felsővezetői pozíciókba, akik betéve tudják az új technológiai eszközök lehetőségeit.

 

A fogyasztók igényei megváltoztatják a jövőt

A megváltozott igényekre nem mindig van idő felkészülni, ezért mindig ébernek kell lenni. Például egy technológiai forradalom a sok éve működő piacot teljesen fel tudja forgatni akár néhány hónap alatt. Mit tegyenek a cégek? Ha fenn akarnak maradni, alkalmazkodniuk kell.

 

Jó befektetés a lakás?

Folyamatosan emelkednek az árak az ingatlanpiacon.
A piaci kínálat 30 %-kal bővült, 14 százalékkal növekedtek az utóbbi egy évben az új lakások árai

 

Terjednek a felhőalapú megoldások

Egyre több szervezet és cég választ felhőalapú megoldásokat, bár még nem látják át teljesen, milyen üzleti előnyökkel járnak igazán. Az is probléma, hogy kevés a szakember ezen a területen, valamint még nincs igazán jó stratégia, ami a gyors átállást segítené.

 

Online kassza rendeletek

Azt már tudjuk, hogy januártól sok-sok vállalkozásnak kötelező lesz az online kassza használata. Azonban mindenkit érintenek az új rendeletek.

 

„Tanulom a világot”

Arról olvashatunk itt egy történetet, hogyan lett egy 1949-ben New Jerseyben született lányból televíziós személyiség, üzletasszony, befektető, rovatvezető és tanácsadó.

 

Választania kell a nőnek: karrier vagy család?

Sok nő azt gondolja, ha vezető szerepbe kerül, fel kell adnia a nőiességét, az érzéseit, a finomságát. Azt tanultuk, hogy a férfiak a jó vezetők, ezért a nők rájuk akarnak hasonlítani, amikor felelősséget vállalnak valamely területen. 

 

Robotok, mint alkalmazottak?

Úgy tűnik, a megoldás a munkaerőhiányra, hogy robotokat használunk. Az Európai Unió szorgalmazza a robotok bevezetését a különböző területeken, ezért az iparban már el is terjedt a használatuk. 

 

Szerelem vagy vállalkozás?

Aki járt már a Gregersen Art Pointban, tudja, hogy nemcsak művészeti események helyszíne, hanem akár szállást is foglalhatnak itt az érdeklődők. Egyszerű, modern épület a Lónyay utcában. A létesítményt az I+H Kft. üzemelteti, a cég ügyvezetőit, Pál Györgyit és Komjáthy Miklóst kérdeztük.

 

Tanulhatunk a válságokból?

Ha válságról beszélünk, gyakran a 2008-as jut eszünkbe, pedig az emberiség már azelőtt is élt meg válságokat. Akik megpróbáltak rájönni az okokra és megvizsgálták egyiket a másik után, arra jutottak, hogy van egy mintázat, ami mindegyikben ismétlődik. Szokták azt is mondani, hogy a történelem ismétli önmagát

 

A jövő digitális munkahelyei

Új kihívások elé néznek a jövő munkavállalói, mert  most még nem tudják, hogy milyen kompetencia lesz szükséges...

Oldalak

Teteje