Vízhűtő, a motorhűtés legfőbb eleme

 

Vízhűtő, a motorhűtés legfőbb eleme

Az autó hűtő rendszerének legfontosabb eleme a vízhűtő. A feladata, hogy leadja azt a hőt a környezetnek, amit a motor által közöl. Általában a gépjármű elejében található, így ki tudja használni a menetszél lehetőségeit. A működési elve nem bonyolult, egyszerű és hatékony fizikai tulajdonságokkal rendelkezik. A tervezésének az volt az alapja, hogy minél nagyobb felület képződjön minél kisebb helyen, azért, hogy minél nagyobb legyen a hő leadó képessége. Egy-egy hűtőben kinkeri-kunkori vízcső hálózat is lehet, ezek hűtő bordákkal vannak kitöltve. Régen a hűtők kialakításához sima vas vagy sárgaréz, vagy vörös réz csöveket használtak, de ma már nem jellemző ezek használata, mivel a vas rozsdásodott, a réz drága és nehéz, viszont könnyebben lehet javítani.

A vízhűtő gyártók ma már négyszöglet profilú alumínium csöveket használnak a jobb hűtésért, míg korábban kör keresztmetszetű csövek voltak jellemzőek. Majdnem minden vízhűtő alumínium alapanyagú, mert könnyű, könnyen lehet formázni, jól bírja a diletációt, nem javítható olyan könnyen.

Egy radiátorban például téglalap alakú vízcső található, ami egy közös kis víztérbe csatlakozik be, a hűtőfolyadékot pedig a vízcsőcsonkokon keresztül vezeti ki, vagy be. A folyadék útját könnyen eldugíthatja a csövekben összegyűjt massza, de amíg hűt a hűtő, addig van átfolyás a csöveken, a hatásfok azonban csökken, a melegben pedig fel is forrhat a víz.

Folyamatos karbantartással azonban növelhető a vízhűtő élettartama. Ezen kívül fontos, hogy megfelelő hűtőfolyadékot válasszunk. Alumínium hűtőnél például foszfát mentes G12 (rózsaszín) fagyállót használjunk, mert a termosztát és a vízpumpa kenése mellett a hűtőt is kíméli. Nem kezdi ki a vízrendszer fém és műanyag alkatrészeit, így azok nem oldódnak fel a rendszerben és nem keringenek. Időnként nézzünk rá a hűtőre, és takarítsuk meg az olyan szennyeződésektől, mint sár, moha, vagy gumidarabok.

A pontosabb és egyenletesebb hűtés miatt több alkatrész található a korszerű vízhűtőkön, mint:

-          hő kapcsoló: Hőmérséklet adatokat továbbít a motor felé, bekapcsolva ventilátor motorként funkcionál, de hő kapcsoló is.

-          ventilátor motor: Ez egy olyan propeller, amit a hűtőventillátor keretére szerelnek fel és akkor kapcsol be, ha nincs elegendő hűtés.

-          automataváltó és olajhűtő: Előfordulhat, hogy olyannal találkozunk, hogy az automataváltó vagy a motorolaj hűtő a vízhűtőbe van integrálva, ez elég drága dolog, ha cserélni kell.

-          klímahűtő: Ez egy új megoldás, a vízhűtőt és a klímahűtőt rakják egybe a gyártók. Elég drága megoldásnak bizonyul.

Mikor megy tönkre a vízhűtő?

-          Ha elfagy: Akkor fagyhat el, ha nem teszünk elég fagyállót a hűtőrendszerbe, vagy nem ellenőriztetjük.

-          Ha eldurran: Akkor durran el, vagy nyílik szét a hűtő, ha túlnyomás lép fel. Ezt okozhatja a kevés folyadék, vagy, hogy hengerfejes az autó.

-          Ha eltörik: Bármikor bármi eltörhet, erre figyelni és ügyelni kell.

-          Ha eltörődik: Akkor tömődhet el, ha szerves vagy szervetlen anyag kerül a rendszerbe eltömítve a vízjáratokat, és csökkentve a hűtő hatékonyságát.

-          Ha mechanikai kár éri: Akkor keletkezik, amikor valami beleáll a hűtőbe és emiatt kifolyik a víz belőle.

A cikk partnere: 

 

EvoAuto Kft.