A Tesla, mint befektetés

tesla befektetés_budapest-portal
 

A Tesla, mint befektetés

Erre csak a Tesla képes - Itt az újabb bűvésztrükk

Elon Musk még mindig tudja, hogy hogyan kell a befektetők kedvében járni, az általuk kiemelten fontosnak tartott területeken csupa jó hírrel szolgált. Hálából elnézték a Tesla vezérének, hogy a cége ismét veszteséges negyedévet zárt és alulmúlta az elemzői várakozásokat. Több mint 7 százalékot ugrott az árfolyam az amerikai zárást követően.
Megtakarítás lépésről lépésre: minden a tudatos tervezéstől a hatékony portfoliókezelésig.

Sok jó hírt kaptak a befektetők
A Tesla Motors rekord számú járművet, 11 603 darabot értékesített. A cég ugyanakkor nemrég bevezette, hogy negyedévenként közli az értékesítési statisztikáját, így ez a darabszám már nagyjából (a korábbi híradások 11 580 autóról szóltak) ismert volt.

A harmadik negyedévben 50 százalékkal nőtt a Model S rendelésállománya az előző évhez képest.
Kínában az új stratégiának köszönhetően nőttek az eladások, ráadásul a menedzsment szerint jelentős növekedés várható az értékesítések területén, amit két dologgal indokoltak: (1) tovább bővítik az értékesítési hálózatukat, (2) változik Peking hozzáállása az amerikai autógyártóhoz (a legfrissebb hírek szerint két éven belül egy kínai partner bevonásával megkezdődhet a Tesla járműveinek gyártása az országban).

13 091 darab járművet gyártott a Tesla, ami új rekordot jelent, ráadásul úgy, hogy egy hétre le kellett állniuk a gyártással. Megerősítették, hogy jövőre már 1600-1800 járművet (Model S és Model X) gyárthatnak hetente. A Tesla 17-19 ezer járművet értékesíthet a negyedik negyedévben, így elérhetővé válhat a korábban bemondott 50-52 ezer darabos cél. Megkezdődött a Tesla Energy üzletág termékeinek gyártása Fremontban, amit a negyedik negyedév elején áttelepítettek a gigafactory-be. A cég terméke iránt nagy a kereslet annak ellenére, hogy a szállítás csak 2016-ban kezdődik meg. A gigafactory fejlesztései a tervek szerint haladnak. A Model 3 bemutatására már 2016 első negyedévében sor kerülhet.

A Tesla leigazolta a Google elnökhelyettesét, Jason Wheelert, aki Deepak Ahujat váltja majd a pénzügyi igazgatói székben. Közel 1,25 milliárd dollárra nőt a cég árbevétele (nem amerikai számviteli szabályok szerinti), ami 33 százalékkal nagyobb, mint az egy évvel korábbi érték. Ugyanakkor ez az érték elmaradt az elemzői várakozásoktól.

A cég nettó eredménysoron közel 75 millió dolláros veszteséget szenvedett el, ami 0,58 dolláros egy részvényre jutó veszteséget jelentett, az elemzők viszont 58 millió dolláros veszteségre számítottak a nettó eredmény tekintetében és 0,49 dolláros egy részvényre jutó veszteségre.

A Tesla bruttó marzsa 25,1% volt ugyan, viszont a meghatározó autógyártó üzletág bruttó marzsa csupán 23,7% szintet ért el. Ezt a menedzsment a termék-mix olcsóbb modellek irányába történő eltolódásával (alacsonyabb áron tudták értékesíteni a Model S 70-est és 70D-t) és az erős dollár negatív hatásával indokolta.

Ez egyébként a gyorsjelentés leggyengébb pontja, ugyanis a korábbi ígéretek még az autóiparban egyedülálló 30 százalékos bruttó marzs eléréséről szóltak, most pedig újból azt láthatják a befektetők, hogy a cég negyedévről negyedévre egyre csak csúszik lefelé a bruttó marzs tekintetében. Ráadásul a negyedik negyedévben további csökkenés várható ugyanis a Model X bevezetése és gyártása meg fogja dobni a költségeket.

Mit mondott még a menedzsment?
A fejlesztéseknek köszönhetően közel 40 ezer Tesla rendelkezik már az "Autopilot" funkcióval. A Model X kisebb akkumulátorral szerelt (és ezért olcsóbb) változata 2016-ban jelenhet meg a piacon. A következő negyedévekben a Tesla árbevétele és bruttó eredménye gyorsabban növekedhet, mint a működési költségei. A negyedik negyedévben 500 millió dollárt költhet el a vállalat beruházásokra, így 2015-re vonatkozóan 1,7 milliárd dolláros beruházási költséggel számolnak.

Kilőtt az árfolyam
A Tesla árfolyama több mint 7 százalékot erősödött az amerikai piacok zárását követően, így az árfolyam 222 dollár közelében tartózkodik jelenleg. A befektetők korábban már elfogadták, hogy a Tesla Motors a növekedés és a közép-hosszú távú céljai elérése érdekében nem tekinti prioritásnak a nyereséges működést. Vagyis egyelőre senkit nem érdekel, hogy most 58 vagy 75 millió dollárt veszített a cég a harmadik negyedévben. A jövőbe (és Elon Muskba) vetett hit az, amiért hajlandóak az emberek Tesla-papírokat vásárolni. A Google nagyágyújának leigazolása, a gyártás felpörgetése, a Model X piacra dobása, a gigafactory építése, a Model 3 várható bemutatása és a Tesla Energy termékeinek hamarosan induló szállítása pedig egyaránt a pozitív jövőképet erősítik és okot adnak az optimizmusra. Az már más kérdés, hogy meddig marad ez így és mikor jön el az a pont a befektetőknél, amikortól nem nézik el a tartósan veszteséges működést, a beígérttől rendre elmaradó profitabilitást és azt, hogy a Tesla őrült tempóban égeti a pénzt.

Forrás: portfolio.hu

A cikk partnere: 

 

Hidraulika javítás

Teteje