A taxis robotok világa: pro és kontra

Robot taxi
 

A taxis robotok világa: pro és kontra

Hatalmas változást hozhat a városok működésében a sofőr nélküli technológia. Az Internatioanl Transport Forum egy felmérést készített arról, milyen következménye lenne, ha Lisszabonban a városi autóforgalmat önjáró taxiflottára cserélnél. A technológia előnyeit és hátrányát is figyelembe vették.

Több parkolóhely, automatizált parkolás

A legfontosabb előnyként tartják számon, hiszen Lisszabonban az autósok számára csaknem 160 ezer parkolóhely van. Az új technológiának, a „taxibotoknak” köszönhetően azonban több lenne a szabad hely, hiszen ők folyamatos mozgásban lennének.

Robot taxi

Kisebb autók

A kutatás alapján arra jutottak, hogy 1-2 férőhelyes autó is megfelelő lenne az utazások harmadában, ugyanis csupán 6%-ban fordul elő, hogy egyszerre 5-8 utast kell elfuvarozni.

Kevesebb baleset, kevesebb halál

Bár a biztonság területét nem vizsgálta a kutatás, mégis úgy vélik, hogy az automata járművek használatával életek menthetők meg.

Hátrány: a kilométerek

Az önjáró taxik várhatóan több kilométert fognak majd megtenni a mostani autóknál, ez pedig nagyobb károsanyag kibocsátást jelent, illetve az gyorsabbak használódnak majd el az utak is. Lisszabonban, a reggeli csúcsban az autósok több mint 1 millió km-t járnak be, ami az új technológiával ~9%-kal növekedhet, vagyis a megtett kilométerek száma egy nap 3,8-ról 4,01 km-re nőhet. A CityLab.com szerint még van remény, hogy környezetbarátabb lesz a technológia, illetve a modellek. Hibrid vagy elektromos járművekkel ugyanis csökkenthető lenne a légszennyezettség.

 

A cikk partnere: 

 

Hidraulika javítás

Teteje