Idén 40 ezerrel kevesebb cég van a piacon

 

Idén 40 ezerrel kevesebb cég van a piacon

A nemrég lezárult 2017-es évben ismét csökkent a hazai cégek száma, 40 ezer cégtörléssel és 27 ezer cégalapítással ért véget a tavalyi év. Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint a cégtörlések évek óta tartanak, a jelenlegi helyzet szerint ugyan egyre kevesebbet törölnek, az egyensúlytól mégis igen távol vagyunk még.

Magyarországon csak a tavalyi évben 39 812 cég szűnt meg, ez az előző évhez képest 14%-kal kevesebb. A törlések mellett persze alakultak is cégek, szám szerint 26 903 darab, ez 0,3%-kal haladja meg a 2016. évi értéket.

Hazánkban ma jelenleg 533 ezer cég működik, azonban csak 483 ezer cég működik rendben, tehát cégbírósági eljárástól mentesek. Az Opten szakértője szerint a cégek száma évek óta csökken, letisztult cégstruktúra pedig még ma sincs. A cégekről igen vegyes képet látnak függetlenül attól, hogy csökkent a cégfluktuáció és a felszámolási arány.

Alacsonynak mondható a cégek alapításkori várható élettartama, ráadásul az új alapítású cégek 80%-a korábbi cégekhez köthetők, ezenkívül pedig évek óta növekedés tapasztalható a cégek ellen indított végrehajtások számában.

A tavalyi, 2017-es évben is - a korábbi évekhez hasonlóan – folyamatosan változott a jogszabályi környezet, az idei 2018-as évtől pedig több új feladattal is szembe kell nézniük a cégeknek az ügymenetek tekintetében.

A 2017-es év során nem volt olyan tényező, amely lényegesen befolyásolta volna a cégalapítási illetve cégtörlési folyamatokat. Pertics Richárd szerint a hazai cégstruktúr esetében a legnagyobb problémák közé tartozik, hogy sokan visszaélnek a kiskapukkal, nehéz behajtani a kintlévőségeket, és a felelősségre vonás is bonyolódik. Az idei évtől azonban több olyan jogszabály életbelépése is várható, amelyek segítenek ezeken a problémákon.

Ebben az évben várhatóan a cégstruktúra tovább fog konszolidálódni, körülbelül 26 ezer cégalapítással lehet számolni. Az alapítások számát bizonyosan 2018-ban is meghaladja majd a cégtörlések száma, de 2017-hez képest csökken majd. Az Opten Kft. úgy véli, idén 35 ezer darab körül alakul majd a cégtörlések száma.

Az Opten Kft-nek van egy úgynevezett Cégfluktuációs Indexe, amely az időszak elején rendben működő cégekhez viszonyítja az adott időszakban törölt és alapított cégek számát. Ez 2017-ben 11-12% körüli érték volt. Megyei szinten a legalacsonyabb fluktuációs érték Zala, Vas és Veszprém megyéhez fűződik, a legmagasabb pedig Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében volt megfigyelhető.

Teteje