Eladó a cége? Keressen magyar befektetőt! - 1. rész

 

Eladó a cége? Keressen magyar befektetőt! - 1. rész

Ha vonzó az ajánlat, itthon is licitálnak a befektetők, ezért érdemes előbb hazai platformon keresgélni.

Pörög a Magyarországi befektetési piac. A cégeladások és összeolvadások száma 27%-al emelkedett 2015-ben az előző évhez képest, a piac becsült volumene pedig 2%-al. Ez az Ernst & Young (EY) felméréséből derült ki. Magyarország így a negyedik helyen áll közép-kelet-európában illetve a balkáni régióban.

Itt a lehetőség!

Az utóbbi öt év arról szólt, hogy próbáltuk behozni a hátrányunkat a szomszédos országoktól. A jogi környezet és a gazdaság állapota is elég bizonytalan volt. Viszont most már kialakult egy befektetési halandóság, sőt lelkesedés, ezért már sokkal kisebbek a különbségek.
A gazdaság erősödik, így a vállalatok meghozzák a befektetési döntéseiket. Eddig kivártak, most költeni fognak.

Hogyan és kinek is adják el a tulajdonosok a cégeiket?

Sokan nem néznek utána az első alkalommal az ajánlat tévőnek (pedig érdemes). A felmérések szerint a magyar eladók 40 %-a az aukciós eladást választja.
Általában eladásra akkor szánják el magukat a cégvezetők, tulajdonosok, amikor a vállalkozás már a helyi viszonyok között elérte a maximumát vagy amikor a fiatalabb „örökösök” nem akarják továbbvinni. Aki befektet, elsősorban azt nézi van-e növekedési potenciál az adott cégben. Amikor ismertebb egy márka és a menedzsment is profi, nagyobb lehetőséget látnak benne – természetesen. 
Ha viszont kezdő vállalkozásról van szó, nem olyan könnyű kiszállni belőle.
Érdemes itthoni befektetőket keresni, nem csak azért, mert a külföldi tőkéseknek nem vonzó a magyar cég, hanem azért is, mert legalább magyar tulajdonos viheti tovább. Könnyebb szót érteni és megtalálni, akik a már kialakult stratégiájukba bele tudják illeszteni vagy kiegészíteni az eladó cég profilját.

Tedd rendbe a céget

Bizony eladás előtt a papírokat rendbe kell tenni. Ha nincs rendben a könyvelés, átláthatatlan a cég, nem lehet eladni.
Nem csak az adózással kell foglalkozni. A vállalatirányításban sok olyan pont van, amit nem szabad kihagyni. Minden cégvezetőnek utána kell járni, meg kell tanulni, mire kell figyelni.
Érdemes figyelni a tőzsdét, mert van úgy, hogy a tőzsdei értékesítés lenne a legjobb megoldás. A stratégiai és a tőkepiaci értékesítést talán érdemes párhuzamosan előkészíteni és figyelni, melyik lesz a nyerő döntés.

A folytatásban arról is olvashatnak többek között, ogy mennyiért érdemes eladni a céget, hogyan határozzuk meg az eladási árat.

Teteje