ART MARKET BUDAPEST 2015: október 8-11., Millenáris

 

ART MARKET BUDAPEST 2015: október 8-11., Millenáris

Kelet-Európa vezető nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, Magyarország legnagyobb kortárs kiállítása, a korábbi rekordokat 2014-ben újra felülmúló Art Market Budapest az idei évben újra október második hetében, október 8-11. között kerül megrendezésre. A tavaly megkezdett együttműködés sikerére építve a művészeti seregszemle 2015-ben is a CAFe Budapest Fesztivállal egyeztetett időpontban és programmal várja a közönséget.

Az Art Market Budapest, Kelet-Európa vezető kortárs képzőművészeti vására és Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása 2015-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre. Az előző évben mintegy 20 országból érkezett közel 100 kiállítót és 24 ezer feletti látogatót vonzó esemény a korábban már rögzített időpontban, október második hetében és a már bevált, népszerű helyszínen, a budapesti Millenárison kerül megrendezésre. Budapest októberben újra a kortárs művészetek fővárosaként mutatkozhat be a nagyvilágnak.

Az Art Market Budapest 2015-ben is a világ egyik legjelentősebb nemzetközi vására, a londoni FRIEZE előtti héten jelentkezik majd: ezzel a szervezők a tengerentúli közönségnek is igyekeznek kedvezni, akiknek így csupán néhány nappal Londonba tervezett európai látogatásuk előtt megérheti budapesti kitérőt tenni.

A 6.000 négyzetméteren felépülő kiállítás és vásár, illetve az azt kiegészítő nagyszabású köztéri szoborpark mintegy 500 művész számára biztosított 2014-ben bemutatkozási lehetőséget, a szervezők a kiállítás kapcsán több mint 70 kiegészítő programot hoztak létre a Millenárison és a főváros más helyszínein. A vásár idejére Budapest 2015-ben újra a közép- és kelet-európai régió képzőművészeti fővárosává, Európa egyik legvonzóbb kulturális központjává válhat, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal kialakított partneri együttműködésnek köszönhetően fővárosunk ráadásul kibővített nemzetközi kulturális kínálattal, példátlan gazdagságú kortársművészeti választékkal várja majd a nemzetközi közönséget.

forrás

http://fesztivalok.varosom.hu/blog/sajtokozlemeny/ART-MARKET-BUDAPEST-20...

Teteje