36 kutyának a mai volt a legszebb napja

kutyaörökbefogadás_budapest-portal
 

36 kutyának a mai volt a legszebb napja

Kedvenceinket elődeink már 10-100 ezer évvel ezelőtt háziasították. Az akkor vad farkasokkal építettek ki olyan kapcsolatot, ami ide vezetett. Az akkori állatok még ragadozók voltak, képesek voltak ellátni magukat és féltek az embertől. A sok ezer év alatt ez egy olyan szövetség lett ember és kutya között, amelyben ezt az életképes vadságukat feladták és az ember szolgálatába álltak. Mi pedig felelősséget vállaltunk ezekért az állatokért és ez nincs másképp ma sem.  Fontos, hogy ezekkel a hálás és a gazdiért élő ebekkel törődjünk, szeressük, tiszteljük őket! Ha az ember egy picit figyel, rájön mennyi törődést, figyelmet és szeretetet adnak nekünk csak pár simogatásért, néhány jó szóért és egy kis ételért. Figyeljünk rájuk, mert megérdemlik!

Örökbefogadó napot szervezett a Vigyél Haza Alapítvány az Illatos úti menhelyen vasárnap, ahol reggel 110 kutya várt gazdára. Ez egy figyelem felhívó kampány része volt, melynek az a célja, hogy az emberek inkább fogadjanak örökbe olyan állatokat, amelyek igazán meg fogják hálálni a szeretetet, minthogy pénzért vásároljanak, és ezzel tovább nőjön az állatállomány.
 
Ennek érdekében minden kutyát beoltották, és csippel látták el, továbbá minden örökbe fogadó ingyen kapott pórázt, nyakörvet, névvel ellátott bilétát a választott ebhez, valamint egy ingyenes ivartalanítási kupont, és egy szintén ingyenes szocializációs tréningre szóló kupont.

A Vigyél Haza Alapítványnál az Index kérdésére elmondták, hogy az örökbefogadó napra több százan látogattak ki, és végül 9 macskának és 36 kutyának lett új gazdája. Köztük voltak olyanok is, akik nagyon régen éltek már a telepen, és idősek is voltak.

Aki ma nem jutott ki, ne bánkódjon, ugyanis több tucat kutya és macska vár még gazdára az Ilatos úton, ahol a hét minden napján 10-15 óráig, vasárnap 10-13 óráig várják az érdeklődőket. Ha pedig a civil szervezőktől szeretnének örökbefogadni, azt is megtehetik, ugyanis az alapítvány oldalán külön galériában tekinthetik meg a gazdára váró állatokat.

Forrás: index.hu

 

Teteje