munkaerő felvétel
 

A hűséges munkaerő kincset ér

A vállalatok 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, mialatt a kilépő munkatársak pótlása gyakran több millió forintos költséggel járnak. 

IoT
 

Az új módszerek a jövőt szolgálják

A Samsung a berlini IFA kiállításon mutatta meg vadonatúj fogyasztási cikkeit és kifejlesztett technológiáit. A cég az új, hordható kiegészítők bemutatása mellett kiemelte az IoT szabványosításában betöltött szerepét is.

intelligens drónok
 

A drónok intelligenciája is növekszik

Tudvalevő, hogy a drónokban a mai napig számtalan lehetőség lapul, mi sem bizonyítja ezt kiválóbban, minthogy a Berlinben megtartott szakkiállításon felújított és friss darabokkal egyaránt meg lehetett ismerkedni.

smart city, okos város, dolgok internete, mesterséges intelligencia
 

Az alapoknál érdemes kezdeni az okos városoknál

Egy teljes várost átszövő nagyszabású projektek helyett hosszabb távon hatékonyabbak az apróbb, de bővíthető okosváros-megoldások.

fejlesztési támogatás
 

45 kkv kapott 5 milliárd forint fejlesztési támogatást

A támogatásokkal együtt a beruházások összértéke meghaladja a 8,1 milliárd forintot – tájékoztatta szerdán az MTI-t Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

 

Jövő év elejétől új időszámítás az adózás világában 2. rész

Az erőteljesebb adóhatósági felügyelet megszűnik. Mostantól lehetőség adódik a másodfokú adóhatósági végzések megtámadására is közigazgatási per során. A jövőben felügyeleti intézkedés iránti kérelmet ugyanaz ellen a határozat vagy végzés ellen csak egy alkalommal lesz lehetőség benyújtani a döntéstől számított egy éven belül.

2018 adózás, új jogszabályok
 

Jövő év elejétől új időszámítás az adózás világában 1. rész

Két jogszabály módosításának köszönhetően változni fog az adózás rendje – a jogszabály véglegesítése még idén, hatályba lépésére pedig jövő januárban lehet számítani. 

digitalizáció, okos munkahelyek
 

Okosabb munkahelyet mindenkinek

Egy tanulmány során 3600 munkavállalót kérdeztek meg, akiknek a 65%-a úgy nyilatkozott, hogy az auomatizációs technológiák révén hatékonyabb számukra a munkavégzés.

Európai piac és gazdaság
 

A magyar vállalatok lehetőségei

Nemzetgazdasági szinten is erős az exportálás iránti kedv, amelyet az itthoni kis, közepes és nagy, mezőgazdasággal foglalkozó cégek hordoznak magukban, és amelynek kiemelt célpiacaivá a környező államok válhatnak. 

Ékszer webáruház
 

Válassz a stílusodnak megfelelően ékszert

Az öltözködés, a divat már jó ideje diktálni próbálja, hogy mit is hordjunk. Divattervezők és stylist-ok fordítanak komoly figyelmet a kiegészítőkre és a sminkre.  

magán nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár
 

A nyugdíjkasszákban több pénz lapul, mint gondolták

Nagyban nőtt az év első felében az önkéntes és a magán nyugdíjpénztárak tőkéje, ezen felül a befektetési számaik is emelkedő irányban változtak. Az önkéntes nyugdíjkasszák tagjainak száma kevéssel, de emelkedett. 

vállalkozásfejlesztés, Széchenyi tőkealap, Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap
 

A kormány friss tőkealapokkal startol

A kormány kiterjesztette a Széchenyi Tőkebefektetési Alap futamidejét és 8 milliárd forinttal növelte annak alapját, ezen felül határozott kettő új tőkealap indításáról, amelyek közép-magyarországi és határ menti cégek innovációt hivatottak szolgálni szeptembertől.

új építésű ingatlanok, mire kell figyelni, legjellemzőbb hibák, ingatlan piac
 

Erre figyeljen az újépítésű ingatlan vásárlásakor

A vásárlókban sokszor merül fel a kérdés, hogy megfelelő minőséget kapnak-e a gyors beruházásoknak és a rövid kivitelezési időnek köszönhetően?

ellenőriztetés a nav-nál
 

Hasznos tanács NAV ellenőriztetés előtt

Mielőtt megalapítunk egy szervezetet, ami cégbejegyzésre kötelezett, vagy valamilyen változást jegyeznénk be nem árt utánajárni, hogy fennáll-e valamilyen kizáró ok a szervezetünkben érintett személyekkel. Az erre szolgáló kérelem ingyenesen elérhető, legegyszerűbb módja pedig, hogy eljusson a NAV-hoz az, ha elektronikus úton nyújtjuk be. Előzetes igazolás 2012-től kérhető arról, hogy egy adott cég vagy személy alkalmas-e a közreműködésre egy másik társaságban, mint tag, részvényes, vagy vezető.

webshop logisztika
 

A csomagátvételi pontok technikai fölénye egyre erősödik

Drámai detonáció várható Kelet Közép Európában az átvevőhelyi csomagkézbesítés területén. Hazánkban az elkövetkező dekádokban akár háromszoros növekedés is bekövetkezhet a logisztikai ezen szegmensében. 

cégkapu regisztráció határidő
 

Cégkapu regisztráció 2.

A regisztráció folyamata

A Cégkapu-regisztráció alatt a regisztrálni kívánónak a fenti módok egyikével identifikálnia kell magát, majd meg kell adnia a következő információkat:
 

Cégkapu-regisztráció
 

Cégkapu regisztráció, augusztus végi határidővel

1. rész: A Cégkapuról dióhéjban, a Cégkapu-regisztráció határideje és módja, regisztrálhat e más a gazdálkodó szervezet nevében?

afavisszaigenyles, afacsalas
 

Visszaszoríthatóak lehetnek az áfa-val való csalások és visszaélések

A szakemberek úgy látják, életképes módszer lehet az áfa-csalás megfékezésére, ha az áfát külön számlára fizetik be a kötelezettek. 

beruházás, befektetés, üzleti tárgyalás
 

Győzzük meg egy A4-es oldal segítségével a beruházókat

A befektetői szférában ritkán tudjuk eredményesen meggyőzni a befektetőket több száz oldal terjedelmű tervezetekkel, kezdetnek egy rövid, maximum egy oldalra rúgó anyagot hozzunk létre, hogy megragadjuk a figyelmüket. 

ingatlanpiac, irodapiac
 

Növekvő konjunktúra, növekvő árak

A Közép-Kelet-Európában felfedezhető boom és az azt eredményező konjunktúranövekedés minden európai országra kihat, többek között Magyarországra is. A gazdasági kilátások több szektorban is pozitívnak bizonyulnak, ami ösztönzően hat a költözésre, az új projektekre és a munkaerő-felvételre is. 

okos városok
 

Az együttműködések lendíthetik fel az okosvárosok prosperálását

Franciaország, Nagy Britannia és Hollandia kiváló az olyan praktikákban, amelyeknek köszönhetően napjaink városaiból pár éven belül okosvárosok válhatnak.

erős vállalkozás, elégedett dolgozók
 

Erős vállalkozáshoz elégedett dolgozók kellenek

Napjainkban az egymással való törődés fontossága kiemelt szempontú, ezért az üzleti szcéna vezéreinek is máshogy kell gondolkodniuk a cégük növekedésének fellendítése érdekében. 

 

Lelkesen dolgozni...

Hogyan tűri legjobban a beosztott, hogy a főnöke célokat ad neki?

2.rész

vállalati management
 

Dolgozni lelkesen?

Hogyan tűri legsikeresebben a dolgozó, ha vezetője célokkal látja el? 1. rész

 

okosotthonok, okoseszközök
 

Otthon több az okoseszköz, mint az élőlény

Manapság a modern otthonokban gyökeres változások láthatóak, ezzel együtt a háztartások „összetétele” is változik: átlagosan 6,3 csatlakoztatott készülék, 2,4 fő és 0,3 háziállat van a jövő 2.0 otthonaiban.

vásárlási szokások, tudatos vásárló
 

Ön környezettudatos vásárló?

A magyar háztartások környezettudatosságát vizsgálta a Rendi takarítóközvetítő cég felmérése, mely szerint tízből nyolc vevőt ugyan érdekel, hogy a megvásárolandó termék milyen összetevőket tartalmaz, de csak tízből ketten nézik meg minden egyes alkalommal, hogy mit tesznek a kosarukba. 

milyen a jó vezető
 

Megbízhatóság = sikeresség 2. rész

Az emberekről tudni kell, hogy általában azokra a társaikra néznek fel, akik önérvényesítők, vagy, ahogy még ismerhetik őket, asszertív típusok. 

sikeres vezető, vezetőképzés
 

Megbízhatóság = sikeresség 1. rész

Nem létezik olyan ember, aki egyedül lett sikeres. Mindenki mögött, mellett ott állt legalább egy szövetséges, mentor, barát, beosztott, akik segítettek abban, hogy elérjük a célunkat, az eredményeinket, amiket felmutathatunk. 

műgyanta padló otthonra
 

Műgyantapadló az otthonunkba

A lakásfelújítás mindig nagy gonddal jár, milyen színűek legyenek a falak, mit kell felújítani, milyen legyen a padló? Amikor műgyanta burkolatot választunk, azt gondosan kell tennünk. Főként azért, mert a műgyantának magas a teherbíró képessége, ellenálló a vegyszerekkel szemben is, jellemzően az ipari felhasználásban terjedt el.

munkaruha, munkavédelmi felszerelés
 

Változatos kínálat a munkaruha webshopban

Az, hogy az alkalmazottak betartsák a munkavédelmi előírásokat, hogy megfelelő körülmények között dolgozhassanak, minden munkahelyen elsődleges fontosságú. 

 lakástakarékpénztári megtakarítás, társasházi lakástakarék
 

Lakástakarék a társasházakban

Ma már nemcsak magánszemélyek esetén beszélhetünk lakástakarékpénztári megtakarításról, hanem a társasházak és lakásszövetkezeteknél is. Évente több mint 10%-ról beszélhetünk, a megtakarítást korszerűsítésre és felújításra fordítják.

innováció, támogatás
 

Az Unió is támogatja az innovatív magyar kkv-kat

Magyar kkv-k is jelentkezhetnek az Eurostars2 felhívására, amely támogatja azokat a nemzetközi innovatív projekteket, amelyek gyorsan forgalomképessé tehető termékeket fejlesztenek ki, illetve amelyek segítik az emberek mindennapi életét a világ minden táján.

orvosi technológia, lázmérés
 

Magyar vállalkozás a globális e-Health piacon

110 millió forint összegű, többlépcsős befektetéssel többségi tulajdont szerzett a GB & Partners által kezelt EXIM Növekedési Magántőkealap a STEMP magyar vállalkozásban. A tőkeinjekciónak köszönhetően a cég jövő év elején megjelenhet a globális e-Health piacon.

 

Új logisztikai központot nyitott a PHOENIX CONTACT

Az elmúlt évek jelentős bővülése okán új logisztikai központot nyitott Budaörsön a Phoenix Contact magyarországi képviselete.

okosgyűrű
 

Az okosgyűrű, ami mindent tud

A Token egy új eszközzel robbant be a piacra, amely a beépített NFC-moduljának köszönhetően nagyjából bármit képes helyettesíteni legyen az kulcs, jelszó, bankkártya vagy éppen biometrikus azonosítás, de garantálja a biztonságot is. 

borászat, szőlőértékesítés, szabályok
 

Új szőlőértékesítési szabályok

A 2017. évi szüretben új szabályok szerint történhet csak a borszőlő értékesítése és vásárlása Magyarországon – jelentette be a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az intézkedés minden hegyközségi tagra és felvásárlóra nézve kötelező. A szakmaközi intézkedés célja az uniós szabályoknak megfelelő szabványos szerződésminták kidolgozásával és bevezetésével az, hogy a szőlőtermelők és a felvásárlók közötti kapcsolat országos szinten rendeződjön.

 

Vegyük komolyan az online véleményeket!

Az interneten és a valóságban a fogyasztók teljesen mások. A világhálón mindenkinek nagyobb a bátorsága, ha kell, kritizálnak, dühöngnek, dicsérnek vagy éppen megmondják az őszintét. 

la grotta, budapest, utazási iroda
 

„Olyan vezetőre van szükség, aki szívből csinálja.”

Bányász Mariannával, a La Grotta Utazási Iroda vezetőjével beszélgettünk és arról kérdeztük, milyen is egy ilyen irodát vezetni.

fejlesztési adókedvezmény
 

A fejlesztési adókedvezményről

A vállalkozók sokszor szembesülnek azzal, hogy nincs elég forrásuk ötleteik megvalósításához, hogy túl sok adót kell fizetni, és ami még bosszantóbb sokszor csak egy-egy beruházás lezáráskor utólag értesülnek arról, hogy milyen kedvezményekről maradtak le.

vizes vb 2017 budapest
 

Zsúfolt lesz Budapest a vizes VB alatt

70 százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes VB idején, mint tavaly ilyenkor – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Egy éjszaka átlagosan 17 960 forintba kerül, főként az apartmanokra és a háromcsillagos hotelekre van kereslet. A legtöbb vendég Nyíregyházáról és Miskolcról érkezik, a határon túlról pedig lengyel, szlovák és román kirándulók foglaltak szobát a szállásfoglaló portálon.

technológiai fejlesztések, számítógépek cseréje
 

A kkv-k kétharmada elavult gépekkel dolgozik

Magyarországon a kis- és középvállalatok közel 29%-a használt elavult, 5 évnél idősebb számítógépet használ, ez pedig sokkal rosszabb, mint az uniós átlag.

ékszer webáruház
 

Miért jársz jobban, ha neten vásárolsz?

Webshopon venni valamit, a legkényelmesebb vásárlási formák egyike, mert akkor, és ott megteheted, amikor és ahol akarod. A 21. század egyik legnagyobb találmánya az okostelefonok korában, már számítógép sem feltétlenül kell hozzá. De mindenesetre nem kell még egy órát sem elautóznod, vagy el-tömegközlekedned a kiszemelt üzletbe, így időt, energiát és pénzt takarítasz meg a virtuális vásárlással.

gyerekjáték vásárlás
 

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

A nyári szezonban gyerekjáték bolti beszerzés esetén 5000 forint, online 6900 forint értékben kerül a kosárba vásárlásonként, ez utóbbi 6 százalékos növekedést jelent.

 

Budapestet is elérte a selyemút?

Budapestre érkezett a kínai Changsa tartományból az első, 41 vagonból álló konténervonat, amely Kína hagyományos Selyemútvonalán jött, és közel 20 magyar és nemzetközi vállalat kereskedelmi termékét szállította.

dolgok intenete, internet of things
 

Amit az IoT megváltoztat

Az életünket befolyásoló internethez köthető újítások, fejlesztések összefoglaló neve: Internet of Things. Ide tartoznak az okosvárosok, okosórák, SmartHome és mindenféle digiális kütyü. 

 

Nemek közötti egyenlőség?

Hogyan lesz 2020-ra egyenlőség nők és férfiak között - a fizetések terén? Diploma, digitális képességek fejlesztése, erőteljes karrierépítés, kormányzati és tudományos támogatások, kapcsolatépítés, tanulás, kemény munka, megfelelő ambíció... és már közel is az egyenlőség hajnala...(?)

nőközpontok Magyarországon
 

Nőközpontokat hoznának létre

Nőügyekkel mégis foglalkoznak: nőközpontokat hozna létre a kormány. Az országszerte létrejövő nőközpontok helyi szinten segítenék a nők foglalkoztathatóságát tanácsadásokkal vagy képzésekkel.

Brandz Top 100, google, brand
 

A Google a világ legértékesebb márkája

Tavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája, értéke immáron 245,6 milliárd dollár - derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "Brandz Top 100" felméréséből.

gyerekek pénzügyi nevelése
 

A pénzügyileg okos gyermek nevelése

A pénzügyi tudatosság nagy és fontos szerepet kap a mindennapi döntéseinkben. A gyerekeknél különösen fontos, hogy minél hamarabb megismerkedjenek a pénzügyi ismeretek alapjaival, hogy mi a pénz fogalma, és hogyan kell vele helyesen bánni. 

 

Így születnek a legjobb céges mottók

Egy vállalat arculatának és megítélésének egyik legfontosabb eleme a jó mottó. Nemcsak a fogyasztók körében, de a munkaerőpiacon is fontos a hatékony közvetítés, hogy kik vagyunk és kiket várunk a csapatunkba.  

falfestmények, falgrafikák, 3d falfestés
 

Ha költeni akar a cégre, öltöztesse fel

Falfestményekkel, falgrafikákkal, 3D faldekorációkkal újjá varázsolható az iroda, a lobby, a hall a hotelben, a cég külső homlokzata. Mintha egy másik világba csöppentünk volna.

Néhány ötlet: 

okosotthonok, smarthome, szuperszenzorok
 

A Google új fejlesztései, a szuperszenzorok

A Google–nál elgondolkodtak azon, hogyan valósulhatna meg az az eszköz, ami önmagában elvégez minden okos feladatot.

 

Egy nap maradt a társaságiadó-bevallásra

A vállalkozásoknak május 31-ig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást, és gondoskodniuk a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről 

munkaerő piac, munkaerő hiány
 

Kultúrális környezetben jobbak a munkaerő viszonyok

Munkaerőhiányos környezetben nem egyszerű megfelelő munkaerőhöz jutni, hiszen a pénz sem mindig megoldás. 

családi vállalkozások
 

Családi vállalkozásból is lehet világcég

Nem csak kicsi, lokális piacot kiszolgáló cégek lehetnek a családi vállalatok. Számos cég működik akár globálisan is, amik száz százalékig az alapító és családja kezében vannak.

cégbemutató, prezentáció
 

Öt biztos cégbemutató módszer

Ahhoz, hogy megfelelően tudjuk pozicionálni vállalatunkat a kkv-k tengerében, érdemes lehet megfontolni, hogy egy álláshirdetésben illetve egy nem értékesítési célú kommunikációban mit mondunk el, és azt hogyan mondjuk. 

munkahelyi képzések támogatása
 

Milliárdokat fordítanak képzésekre

Két héten belül lehet jelentkezni Pest megyei és budapesti kkv-knak arra az EU pályázatra, amely a munkahelyi képzéseket támogatja. A június elsejétől induló támogatások érintik a vidéki cégeket és a nagyvállalatokat is. A 24 milliárdhoz közeli összegből munkahelyi képzéseket fognak támogatni.

tőzsdézés, tőzsdei tanácsok
 

Tanácsok kezdő tőzsdézőknek

Mikor leszek magabiztos? Merjek vagy ne merjek már az elején élesben tőzsdézni? Inkább majd kkor, ha szereztem elég tapasztalatot és önbizalmat. Ezt választaná legszívesebben minden kezdő. A profik viszont azt mondják, ez nem így működik.

 

A digitalizáció esély vagy veszély?

A kognitív technológia, a különböző folyamatok robotokkal való automatizálása, valamint a „dologok internetje” lehet a három legbefolyásosabb technológiai tényező a következő három évben

 

A cégvezetők bölcsessége

A vezetőnek nem csak az a dolga, hogy a cégét építse. Ahhoz, hogy vállalkozása sokáig fejlődjön, és gyümölcsöző kapcsolatai alakuljanak ki, sokat kell saját magába is fektetnie. Nem biztos, hogy pénzben…

Oldalak

Teteje